Életközepi válság

Életközepi válság

Életközepi válság

https://mindenamikineziologia.blog.hu/2018/12/13/eletkozepi_valsag_504?fbclid=IwAR16LEWSkC5sRuSGDtvSwESDpdXDF2FbFrFTuv0FKU-4DkKfo1i4jjj1iXY

Gyakran érezheti egy középválságban lévő ember, hogy nem élt még eleget, számtalan dolgot elszalasztott.

Nagyon nehéz rádöbbenni arra, hogy öregszünk, életünk felfelé tartó íve véget ért, a világmegváltó terveink elmúltak. Nehéz elfogadni, ha valami nem úgy sikerült, ahogy azt elterveztük. A beletörődés nem jelent megoldást, mivel az hosszú távon fejti ki negatív, lélekromboló hatását. Tenni kell azért, hogy az ember képes legyen új, elérhető, de nem túl könnyű célokat kitűzni maga elé.

Az új célok eléréséhez elengedhetetlen a megfelelő önismeret. A célok alatt itt már kevésbé érdemes a tárgyias vonalon maradni; a belső fejlődés, valami új ismeret elsajátítása ekkor sokkal nagyobb erőt és kitartást adhat. Érdemes egy nagyobb változást több kicsivel kezdeni. Fokozatosan újraépíteni az életünket.

Addig, amíg csak késztetést érzünk a régi, be nem teljesült vágyak felélesztésére, nem fogunk tudni egyről a kettőre lépni. Azok, akik nem képesek túljutni ezen a válságon, bizony szélsőséges, akár vissza nem fordítható döntéseket is meghozhatnak.

Előfordul azonban, hogy a gondoskodás helyett az énközpontúság kerül az előtérbe ebben az életszakaszban. Ilyenkor a személy nem tud/akar részt vállalni közvetlen környezete, és azon keresztül a társadalom támogatásában. Ilyenkor gyakran előfordul, hogy megjelenik a céltalanság érzése: az élete sehova sem tart, egy helyben stagnál.
Az életközépi válság Jung szerint nem más, mint amikor ráébredünk arra, hogy már szinte mindent elértünk, amit fiatalon elterveztünk – szerető társ, karrier, gyerek, ház, kocsi, kutya, nyaraló és a többi… Kitűzünk egy célt, keményen dolgoztunk érte, és ott vagyunk a finish-ben (hiszen erre vártunk egész életünkben), majd átlépve a bűvös célvonalat elgondolkodunk: most tényleg ezért? – hát ez nem is olyan nagy durranás…

Életközepi válság

Mire számíthatunk még?

Jung elgondolása szerint életünk közepe fele válik világossá, hogy mire is jutottunk eddig – és hogy nagyjából mire számíthatunk még. Realizálódik, hogy a kihagyott lehetőségeink soha többet nem térnek már vissza. Tehát elértük a nagy domb tetjére és muszáj szembesülni vele, hogy innen már csak lefelé vezet az út. Ráadásul az idő múlása mellett egészségügyi problémákkal is egyre gyakrabban kell szembesülnünk és megküzdenünk. Ezért is nagyon fontos ezekben a nehéz pillanatokban észben tartani, hogy:

Mindezeket az érzéseket és gondolatokat normatívnak, azaz a fejlődés természetes velejárójának tekintjük. Ha ebben a nehéz életszakaszban vannak olyan megtartó emberi kapcsolataink, amelyekre támaszkodhatunk, vagy belekapaszkodhatunk, az nagyon sokat hozzá tud tenni ahhoz, hogy  minél gyorsabban kikecmeregjünk a krízisből, és megtaláljuk, át- és megéljük azokat a dolgokat, amelyek igazán boldoggá tesznek minket.

Év végi szeretetteljes hajrá

Év végi szeretetteljes hajrá

Év végi szeretetteljes hajrá

https://mindenamikineziologia.blog.hu/2018/12/06/ev_vegi_szeretetteljes_hajra

Egy évben sok ünnep van, köztük talán a legszebb és legtöbb készülődést kíván a szeretet ünnepe, a karácsony, mely egy szeretetteljes ünnep. Szerencsére van még időnk és lehetőségünk, hogy olyan napokká varázsoljuk, melyekre életünk végéig szívesen emlékezünk. És nem csak mi, hanem a családunk, barátaink is. De azért ne legyünk nagy elvárásokkal, hisz ezzel ezekben a napokban is magunknak okozunk energiaveszteséget, stressz formájában. Épp ezért karácsonyig is minden nap szánj időt magadra. Íme néhány tipp, amivel megvalósítható a meghitt, feszültséget nélkülöző ünnep, hogy ne átvészeljük, hanem élvezzük a karácsonyi ráhangolódást. És mellé természetesen néhány Bach-virág, ami támogat benneteket a szeret ünnepéhez vezető úton.

HORNBEAM (Gyertyán) – Ha nehezen bírod elkezdeni a kigondolt feladatok megvalósítását. Csak tolod magad előtt, aztán a végén mindig kapkodás lesz, vagy megalkuvás. A szürke, hirtelen jött hideg esték közül válassz egyet és kuckózz be egy bögre forró kakaóval vagy teával, vagy akár egy finom pohár vörösborral és készíts menetrendet, listát. Ha készítesz egy kis menetrendet, hogy melyik nap, mit intézz el, akkor jó eséllyel elkerülöd az ünnepek előtti rohangálást. Ajándékok beszerzése, szaloncukor, díszek, fa, a menüt is érdemes előre tisztáznod a fejedben, hogy utána már csak a hozzávalókat kelljen beszerezned.

CENTAURY (Kisezerjőfű) – Ha mindenki kívánságának szeretnél eleget tenni. Nehéz meghúznod a határt, félsz, hogy azzal, hogy nemet mondasz, megbántasz másokat. Írd össze, hogy kiket szeretnél megajándékozni, és azt is, hogy saját készítésű vagy vásárolt ajándékkal szeretnéd-e meglepni őket! Látogass ki az adventi vásárba! Biztosan összetalálkozol ismerősökkel is, akikkel jó lesz egy pohár forró tea vagy forralt bor társaságában feleleveníteni a régi, vicces emlékeiteket! A jóleső nosztalgia feltölti az embert akár egyedül lődörögsz, akár társasággal.

HONEYSUCKLE (Jerikói lonc) – Ha a régi ünnepekhez vágyódsz vissza, úgy érzed, hogy ma már nem olyan a hangulat, mint amikor élt egy számodra fontos családtagod, vagy amikor máshol laktatok, vagy, amikor a gyerekek is veletek voltak, utazz el. Lépj ki a komfortzónádból és szakíts a hagyományokkal. Ha egyedül vagy, de akár pároddal is, ne ragaszkodjatok a tardíciókhoz, hisz a szokások megkötnek. Rengeteg jobbnál jobb wellness lehetőség kínálkozik hazánkban és le van tudva a gond mindenről.

Év végi szeretetteljes hajrá

VERVAIN (Vasfű) – Másnak is lehet jó ötlete, jó megoldása. Hallgasd meg őket is és, ha kell légy képes váltani. Engedd el az ideáidat. És engedd meg magadnak a kikapcsolódást is. Ne vállald túl magad, hiszen nem erről szólnak ezek a hetek. Nem várja el senki sem, hogy szétszakadj. Állj, ülj meg néha és inspirálódj baráti társaságban vagy hallgass karácsonyi hangulatot varázsoló zenéket és engedd, hogy átjárja a tested-lelked a családi találkozás örömeinek szóló jóleső melegség!

De úgy vélem a karácsonyra leginkább lélekben kell készülni. Fontos, hogy az adventi időszakban igyekezzünk több időt szánni akár a befelé, akár az egymásra figyelésre. Ha egymásra is figyelünk, elkerülhetjük a karácsony előtti stresszt. Gondolkodjunk el azon, hogyan szeretnénk lélekben készülni az ünnepre? Kapcsoljuk ki gyakrabban a telefonunkat. Érdemes azon is eltöprengeni, mitől lesz karácsonyi hangulatunk. Az emberi kapcsolatok kapcsán is érdemes összegezni, számba venni, hogy mi maradt el, mit lehetne pótolni egy gesztussal. Ha év közben megbántottunk valakit, vagy egyszerűen csak nem voltunk vele eleget együtt, karácsonykor elmondhatjuk neki, hogy milyen jó, hogy van nekem, nekünk. Az együttlét, az odafigyelés kell, hogy hangsúlyt kapjon – ez az ünnep lényege. Jó hangolódást, készülődést!

Ne félj az elutasítástól – Becsüld magad!

Ne félj az elutasítástól – Becsüld magad!

Ne félj az elutasítástól – Becsüld magad!

https://mindenamikineziologia.blog.hu/2018/11/29/ne_felj_az_elutasitastol_becsuld_magad?fbclid=IwAR0faanxtmlAcf7a8pYLaZRFLcuLlKUGW8Uu0hhzAhjOG8xrUYtKplr0QaE

Ne hagyjuk, hogy negatív gondolataink önbeteljesítő jóslatként befolyásolják viselkedésünket. Ha úgy gondolunk egy helyzetre, hogy „ez életem egyetlen esélye”, sokkal több nyomást helyezünk magunkra, mintha figyelembe vennénk más opciókat is.

A társadalmi környezetünk változásai okozhatnak hosszantartó bizonytalanság érzést, ezeknek a „társadalmi stresszeknek” a folyamatos jelenléte sok emberben létrehozza a generalizált szorongást. A generalizált szorongás meglehetősen gyakori jelenség, aki ettől szenved, az szinte mindenért aggódik. Aki szorong, az állandó nyugtalanságot él át, tele van irracionális félelemmel.

Az stresszes, alacsony önbecsüléssel rendelkező emberek hajlamosak egy specifikus figyelmi torzításra: a számukra kedvezőtlen információkat, egyszerűen nem veszik figyelembe, vagy felnagyítják sikereiket. Környezetükben nem az elfogadásként, hanem az elutasításként  értelmezhető jelzésekre figyelnek. Csak az elutasításra utaló jeleket veszik észre, majd legtöbbször leragadnak ennél a negatív élményüknél és az észlelt vagy vélt elutasítás miatt aggódni, rágódni kezdenek. A szorongásos embernek hiába mondjuk, hogy csak azt védje meg, amit valóban megtámadnak, ő folyamatosan azt érzi, hogy harcolnia vagy menekülnie kell.

Freud szerint az a gyermek, aki verést kapott, ha csecsemőként tejért sírt, ha kétévesen belepiszkított a nadrágjába, vagy óvodásként megmutatta a nemi szervét, könnyen azt tanulhatta meg, hogy az ösztöntörekvései veszélyesek, és ezért minden ösztön megnyilvánulása esetében szorongást él át. A széltől is óvott gyermekeknél pedig azért magas a szorongásszint, mert nem alakult ki semmilyen gyakorlatuk a szorongás átélésében, és így a szorongás kezelését sem tanulhatták meg. A szorongás igen gyakran társul depresszióval. Mind a munkahelyünkön, mind a magánéletünkben nehéz megtalálnunk azt az utat, amelyen járva megfelelünk a társadalmi elvárásoknak, de nem veszítjük el a saját énünket sem.

Csökkentheti a szorongást, ha alternatív lehetőségeinknek tudatában vagyunk. Mivel érzelmi valóságunkat mi magunk teremtjük, ezért nagy hatással lehetsz Te Magad is saját hangulatodra és önértékelésedre. Kudarcaink oka gyakran a kellő önismeret, az önbizalom hiánya.

Mit tehetünk annak érdekében, hogy megőrizzük a lelki egészségünket? Törekedjünk arra, hogy önmagunkból a lehetséges legjobbat hozzuk ki. Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy megismerjük önmagunkat, kellő önbizalom mennyiséggel rendelkezünk. Önmagunkra figyeljünk, önmagunk valóságára, ne pedig arra, hogy mások milyennek akarnak látni bennünket. Járjunk a földön, számoljunk a reális lehetőségeinkkel, használjuk a józan eszünket, és közben próbáljuk meg kihozni magunkból és a lehetőségeinkből azt, ami számunkra a legjobb.

Ne félj az elutasítástól - Becsüld magad!

Az önbecsülés felelősségteljessé tesz, valamint a céloknak megfelelő cselekvésre inspirál. Persze önbizalma csak annak lehet, aki elfogadja önmagát. Az önbizalom elégedettséget biztosít, de mindenekelőtt azt az érzést kelti, hogy képesek vagyunk megfelelni, és eleget tenni a kihívásoknak. Amíg a magában kételkedő egyén agonizál, addig a magabiztos cselekszik, elhiszi, hogy képes irányítani és befolyása alatt tartani a történéseket.

Valójában az önbizalom fontosabb tulajdonság a magabiztosságnál. Ez ad az embereknek a legkritikusabb pillanatokban is erőt a túléléshez. Amíg a magabiztosság erős stressz hatására meginoghat, addig az önbizalom fenntartja a saját képességeinkben, ösztöneinkben és meggyőződésünkben való hitet.

A magas önbecsülés előnye a bátor hozzáállás a karrierépítésben, valamint az elkövetett hibák elemzése, a hibákból történő tanulás és a konklúzió utáni újabb lelkes tervezés. Az alacsony önbecsülésű embereknél ezzel ellentétben a csalódások utáni meghátrálás tapasztalható, a körülmények és más személyek okolása mellett. Másik „előnye”, hogy a versenyszellemet is fejleszti, mindenekelőtt saját magunkkal szemben, mely eddigi eredményeink, sikereink felülmúlására buzdít. Alacsony önbecsüléssel kényszernek érezzük a fejlődést és az elvárásokat, miközben folyamatos dicséretre, elismerésre vágyunk.

Ne utasítsd el saját magadat, csak azért, hogy elkerüld az elutasítást! Ha hagyjuk, hogy az elutasítástól való félelmünk irányítsa döntéseinket, életmegváltoztató lehetőségektől is eleshetünk. Az önbecsülés folyamatos tanulással, gyakorlással fejleszthető, eredményeképpen cselekvőképessé, magabiztossá válhatsz a mindennapokban.

Kötődési és viselkedési mintáink

Kötődési és viselkedési mintáink

Kötődési és viselkedési mintáink

https://mindenamikineziologia.blog.hu/2018/11/22/kotodesi_es_viselkedesi_mintaink

A legfontosabb közös vonás mindannyiunkban, a természetes vágy a szeretetre, ölelésre, biztonságra és arra, hogy igényeink befogadásra találjanak, nem pedig elutasításra. Az a mintázat, ahogyan másokhoz viszonyulunk, abban gyökerezik, hogy milyen kapcsolatunk volt kora gyermekkorunkban a szüleinkkel. Ezek a kialakult mintázatok egész későbbi életünkre kihatóan meghatározzák, hogyan fogunk viszonyulni a körülöttünk lévő emberekhez. De nem csak a kapcsolataink lesznek olyanok, mint amilyen a szüleinkkel voltak, hanem a viselkedési mintákat, az értékrendet is nagyrészt tőlük kapjuk.

Az a szülő, aki képes minőségi időt eltölteni önmagával, aki ha van egy szabad órája akkor nem azon gondolkodik, hogy kit hívhatna fel, hanem elővesz egy könyvet és egy jó tea mellett olvasgat, az képes lesz mosolygósan, nyugodtan foglalkozni a gyerekével is. Ehhez viszont felnőttként kell funkcionálni.

Szakértők szerint ösztönösen azokhoz az emberekhez vonzódunk, akik vagy külsőleg, vagy habitusukban hasonlítanak szüleinkhez – vagy azokhoz, akikkel gyermekkorunkban a legszorosabb volt a kapcsolatunk. Ekkor úgy érezzük, hogy valamelyest visszakapjuk a gyermekkori biztonságérzetünket. Ezen minták és minden, amit a szülő tesz, vagy nem tesz, mélyen beleégnek a gyermeki énünkbe. Amikor eljön a kamaszkor, a tomboló hormonok, az iskolai problémák és a függetlenségért vívott harc gyorsan csatatérré változtatja azt a családot is, ahol addig viszonylag harmóniában éltek együtt a családtagok.

Kutatások bizonyítják, hogy a felnőttkori kötődési mintázatok megdöbbentően hasonlítanak a gyermekkorban kialakuló kötődési típusokhoz. Az életünk során kialakult problémáink arra vezethetőek vissza, hogy gondolataink, érzelmeink és tetteink nincsenek egymással összhangban, mert az érzelmi lenyomatokat nem a saját életünkből hozzuk, hanem felmenőink érzelmi traumái (konfliktusai) rögzültek bennünk sejtszinten.

Kötődési és viselkedési mintáink

Hogy az adott személy miként éli meg társas kapcsolatait, egyes kutatások 3 kötődési mintát különböztetnek meg erre vonatkozólag:

Biztonságosan kötődő: „Könnyen kerülök közel máshoz, és nem esik nehezemre, hogy függjek tőle, vagy ő függjön tőlem... Nem tartok attól, hogy elutasíthatnak, vagy túl közel kerülnek hozzám.”

Feltételezhető, hogy a biztonságos kapcsolatot megélő gyermekekből lesznek azok a nyugodt felnőttek, akik kapcsolataikban nem félnek közel kerülni egy másik emberhez, nem tartanak az elhagyástól. Ők az anyai (gondozói) viselkedésnek azt a formáját ismerték meg csecsemőkorban, ahol a szükségleteiket és diszkomfort érzeteiket felismerték. Emellett nagyon sok testi kontaktusban, simogatásban és mosolyban volt részük.

Elkerülően kötődő felnőtt: "Kényelmetlenül érzem magam, ha közel kerülök másokhoz... Nehéz megbíznom másokban...”

Az elkerülő, azaz a túlzott közelséget elutasító felnőtt képtelen mástól függeni és párjában önfeledten megbízni. Érzelmeit nem szívesen mutatja ki, vágyait elfojtja. Feltételezhetően az ilyen párkapcsolati nehézségekkel küzdő ember már kisgyermek korában megtapasztalta a fizikai és lelki kontaktus korlátozottságát, mivel negatív érzelmeire rendszerint visszautasítás volt a válasz. Akkor volt szerethető, ha kiegyensúlyozott babaként viselkedett. Nem csoda, ha az ilyen emberek felnőttként képtelenek az őszinte kitárulkozásra, és inkább nem kerülnek túl közel senkihez.

Szorongóan kötődő felnőtt: „Kényelmetlenül érzem magam, ha közel kerülök másokhoz... Nehéz megbíznom másokban...” „Aggódom, hogy a partnerem nem szeret, vagy nem akarja, hogy vele maradjak... Vágyom rá, hogy teljesen összeolvadjak valakivel, és néha ez a vágyam másokat megrémít...”

A szorongó kötődés felnőttkori megnyilvánulása az elkerülő típus ellentéteként fogható fel bizonyos értelemben. A személy nem a saját, túlzott közeledésétől fél, hanem a másik nem kielégítő, nem elég intenzív szeretete miatt szorong, az elhagyástól és megcsalástól retteg. Megszállottan képesek kötődni szerelmük tárgyához, mély érzelmeik könnyedén kialakulnak. Ugyanazt a bizonytalanságot élik meg, amit az a csecsemő, akinek édesanyja kiszámíthatatlan és bizonytalan, hol túlságosan szerető, hol pedig elutasító. A gyermek az ilyen szülő mellett azt az érzést tanulja meg, hogy saját viselkedésére nincs egyenes ágon egy várható reakció, hanem bármi következhet. Ezt viszik tovább későbbi párkapcsolataikba, ahol állandóan a váratlan miatt szoronganak.

Párkapcsolatanikért és szexuális életünkért mi vagyunk a felelősek. Ha úgy érezzük megoldandó problémáink vannak, keresnünk kell a testhez álló segítséget, amely segít megbírkózni gyermekkori élményeink lenyomataival, szüleink ránk hagyományozott örökségével, kötődési zavarainkkal. A rosszul rögzült belső folyamatok felismerésével, belátásával, önkritikával és önismereti munkával finomíthatóak a kiegyensúlyozott és boldog élet érdekében. Ha úgy érzed, szeretnéd kibogózni ezeket a szálakat keress bizalommal!

A múlt utózengéi

A múlt utózengéi

A múlt utózengéi

https://mindenamikineziologia.blog.hu/2018/11/15/a_mult_utozengei

Agyunk azokat az információkat tartalmazza, amiben az illető hinni akar, és elfojtja azokat az élményeket, amiket fájdalmasnak talál. Ha meg akarjuk változtatni gondolataink történetét, amely programozza tüneteinket, betegségeinket, meg kell változtatnunk érzelmeinket, amelyek fenntartják azt.

Ezt egy rendezői munkához tudnám hasonlítani, nemhiába utal erre több optimista nézőpont is, hogy légy életed rendezője, légy a saját filmed főszereplője…ésatöbbi. Agyunk ennél furmányosabb és a domináns agyféltekünk emlékezete olyan, mint az Elfújta a szél félórás változata – átszőve törlésekkel, vakfoltokkal és színlelésekkel – a saját, megélt igazságunkhoz igazítva.

Nem meglepő ez alapján, hogy a domináns agyféltekénk, ahogy kutatások is bizonyítják analitikusan működik, feszülten összpontosítva a jellegzetességekre, hogy a múlt alapján programozva beazonosítsa azokat. Azon szerintem már meg sem kell, hogy domináns agyféltekénk fenemód ítélkező. Tehát, igen, visszatükrözi az összes feltételes „sérelmet/diszlexiát”, ami csak előfordult az életünkre kiterjedő tanulási folyamat során. Ezek a blokkok pedig általában félelmeink, fájdalmaink, szorongásaink és a fájdalomtól való félelmeink.

Ez sajnos arra enged következtetni, hogy a domináns agyféltek elsődleges mozgatórugói negatív érzelmi állapotok, amelyek nagyon is saját természetüknél fogva elfojtják és legtöbbször meg is fojtják a pozitív, hasznos önfejlesztés vágyát. Nem azért tehát, mert ennek így kell lenni, hanem lehet tán ez a program, pont az önsorsrontás érdekében fut és ehhez szükséges a lelki erő, adott esetben egy szakember, hogy kiderítsük és oldjuk ezeket a rosszul futó, már idejét múlt, vagy akár nem is rólunk szóló, hozzánk tartozó programokat. Ahogy Woody Allen Café Society filmjében hangzott, „az élet egy vígjáték, csak épp egy szatír írja” eme kutatások tükrében, viszont kijelenthetjük, hogy MI magunk vagyunk a szatírok!

A múlt utózengéi

De kérdem én, miért vagyunk önmagunk ellenségei, miért csináljuk ezt magunkkal, miért szenvedünk és ismételtetjük meg magunkkal ugyanazokat a fájó, visszahúzó élményeket, melyek a múltban tartanak? Mert ragaszkodunk! De mihez is? Gondoljuk csak végig!

Praxisom során találkoztam akár olyan esetekkel is, akik napra pontosan, vagy akár már napokkal, hetekkel a megrázó esemény előtt produkáltak tüneteket, melyek alapja szorongásokban nyilvánult meg és akár maguk sem értették miért, hiszen épp akkor életükben minden „rendben” ment.

Mit tehetünk, hogy jobban érezzük magunkat?
A stresszes tünetekkel, esetleg periódusokkal érdemes szembenézni és megvizsgálni kicsit mélyebben, más/több szemszögből is. A stressz ugyanis nem más, mint öncsonkítás, megfoszt bennünket a jelen tudatosságától, a lehetőségeinktől, az alternatíváktól és saját magunk irányításának képességétől.

A szőnyeg alá söprés átmeneti megoldást nyújthat ugyan, de érdemesebb akkor már hosszú távban gondolkozni, és gyökerénél elkapni levertségünk, szorongásunk esetleg depressziónk okát. Ehhez bátran kérjük szakember segítségét, aki megfelelő kérdezési technikákkal és módszerekkel irányba tud tenni minket. Beszéljünk valakivel érzéseinkről, emlékeinkről, akiben megbízunk, vagy csak töltsünk időt barátainkkal, családunkkal.

Virágcseppek gyermekkorban

Virágcseppek gyermekkorban

Virágcseppek gyermekkorban

https://mindenamikineziologia.blog.hu/2018/11/08/viragcseppek_gyermekkorban

Gyakran állunk bizonytalanul, összeszoruló szívvel gyermekünk ágya előtt, amikor kétségbeesetten sír, és nem tudjuk, hogy mi a baja. Mikor már jár, beszél és játszik, de még ekkor sem képes mindig elmondani, szavakba önteni, hogy mi bántja. Ilyenkor azt kívánjuk, bárcsak belebújhatnánk a bőrébe, beleláthatnánk a gondolataiba, hogy segíthessünk rajta.

Pedig amikor betegek, akkor betegségükhöz is félelem nélkül állnak hozzá, és talán ez lehet az oka, hogy sokkal könnyebben működnek együtt, illetve jobban viselik a megpróbáltatásokat, mint a családtagok vagy a barátok. A szülők a nagyobb tapasztalatuk révén képesek elsajátítani olyan technikákat, melyek révén a gyermeken is segíteni tudnak.

Egyik ilyen módszer lehet, ha már gyermekkorban megismertetjük őket virágeszenciák mágikus erejével, melyek segítségével szelíden tudjuk gyermekeink lelki egyensúlyát is megteremteni. Ezzel akár növelve önbizalmukat és hitüket saját magukban.

Vizsgáljunk meg néhány gyermeki félelmet és szorongást, melyekre bátran hívhatjuk segítségül a virágok gyógyító rezgéseit.

Folyamatos, gondolatok, és erős félelmek. Alvási problémák, rémálmok.
Fehér vadgeszeteny, kontrollálatlan vagy állandóan visszatérő nem kívánatos gondolatok okozta mentális feszültség vagy alvászavar kezelésére, kiváló gyógyír lehet.

Félelmek az iskolától és más helyektől.
Rezgőnyár, meghatározhatatlan, alaptalan dolgoktól való félelem, balsejtelem, rémálmok. Túlzott érzékenység bizonyos helyzetekre, nagyfokú intuitivitás nesetén használjuk bátran.

Erős gyomorfájdalmak és más pszichoszomatikus tünetek.
Olajfa, a fizikai betegségek vagy mentális túlterheltség miatt kialakult kimerültség vagy gyengeség idején. Az állandó fáradtság és túlzott alvásigény kezelésére.

Virágcseppek gyermekkorban

Erős aggodalmak a mindennapi teendők miatt.
Tárnics, sikertelenség esetén hamar feladja a dolgokat, akaraterő és kitartás hiánya vagy pesszimizmus esetén kiváló eszencia.

Túlzott óvatosság.
Bohócvirág, meghatározható dolgoktól való félelem, bátortalanság, túlzott érzékenység, szégyenlősség, valamint tétovaság esetén használjuk a cseppet. Félelem miatt ha gyermekünk távol tartaná magát bizonyos dolgoktól.

Pánik, hiszti.
Napvirág és a Cseresznyeszilva heves, hirtelen fellépő félelem, pánik, rettegés, ijedtség, aggodalom esetén. Blokkolt cselekvésnél vagy gondolkodásnál.

Félelmek az idegenekkel való kommunikáció miatt, szociális interakciók kerülése.
Békaliliom, zárkózottság, távolságtartás esetén, aki egyedül oldja meg feladatait, mert nehezen teremt kapcsolatokat másokkal.

Túlzott türelmetlenség esetén.
A Nebáncsvirág a türelmetlen, dolgokat hamar feladó, izgő-mozgó gyermek számára segít.

Az eszenciák használata mellett, kétségkívül szükség van Ránk is a kiegyensúlyozott lelkiállapothoz. A szülők problémamegoldása, viselkedése, anélkül hogy természetesen félrevezetnénk a gyermeket a mi esetünkben is korlátaink megugrását szolgálhatják.

A gyermekek számára borzasztó fontos, hogy félelmeiket, szorongásaikat kezeljük, de legfőképp, hogy megértsük. Ne nevessük ki, bagatelizáljuk el, szégyenítsük meg őket, gyermekeink nagyon érzékenyek környezetükre, így sok esetben gondolkozzunk el, hogy az eszenciák mellett, mi az, amire gyermekünk viselkedése rá akar mutatni.

Minden érted történik!

Minden érted történik!

Minden érted történik!

https://mindenamikineziologia.blog.hu/2018/11/01/minden_erted_tortenik

Az elengedés egyszerűnek és könnyűnek tűnik, végső hatását tekintve mégis rendkívül mélyreható és erőteljes. A szeretet és az elvárások ugyanis nem férnek meg egymás mellett. Praktikákkal, taktikákkal és elvárásokkal nem lehet szeretni. Ha rendet, harmóniát, egyensúlyt szeretnénk az életünkbe akkor először belülről, magunkban kezdjük el a rendrakást. Az érzelmek ugyanis valójában mások kényszerítésére és akaratunk rájuk erőltetésére irányuló finom próbálkozások, amelyeknek ők tudattalanul ellenállnak.

Pont ezért úgy gondolom, hogy az elengedés legtöbbször nem is a másik fizikai elengedéséről szól, hanem a saját magunkban lévő „függőségek” elengedéséről. Annak a függésnek, hogy az én hangulatom, érzelmi állapotom a másiktól, a cselekedeteitől függ.

Téves az a meglátás, hogy a boldogságunk az események irányításán múlik, és hogy a tények dúlnak fel minket. Valójában a tények, történések kapcsán felmerülő érzéseink és gondolataink okozzák a zaklatottságunkat. A tények önmagukban semleges dolgok. Az általunk nekik tulajdonított hatalom pedig az elfogadó vagy nem elfogadó hozzáállásunk és az általános érzelmi állapotunk függvénye. Ha megrekedtünk egy érzésben, az azért van, mert titkon még mindig azt hisszük, hogy az majd megvalósít számunkra valamit. Pedig elvárásainkkal és nehezteléseinkkel gátoljuk azt, hogy megkapjuk másoktól, amit szeretnénk.

Az elengedés szinte mindig fájdalmas és szomorú aktus. Sok-sok beszélgetés, magányos elcsendesedés és számvetés segíthet benne. Idővel így találhatjuk meg újból az egyensúlyunkat, az erőnket, a döntéseinket és az önbizalmunkat.

Az elengedés képessége feltételezi a megbocsátás képességét is. Ez nagyon fontos: ha magunknak és másoknak képesek vagyunk megbocsátani, az annak a jele, hogy valóban el tudtuk engedni a kérdéses problémát. Aki mindig arra vár, hogy igazat adjanak neki, az saját egójának és akaratosságának foglya, és nem képes fejlődni.

A negatívumok nem Veled, hanem Érted történtek! Higgy ebben és halld meg azt az üzenetet, hogy szükséged van változásokra! Olyanokra, amelyeket zsigeri szinten is át kell, hogy élj!

Minden érted történik!

Találj vissza önmagadhoz!

5 + 1 Tipp az elengedéshez
Felejtsd el az elvárásaidat – mikor, kinek hogyan kellett volna viselkednie, már nincs jelentősége, így fölöslegesen emészted magad, érkezz meg!
Fogadd el - A harag, a neheztelés és a düh már csak benned létezik, muszáj elengedned ahhoz, hogy szabaddá válhass. A múlt eseményei mától nincsenek rád hatással, meditálj!
Értsd meg - A múlt és a minták megértése segít, hogy felismerd, hogy miért ragaszkodsz ehhez az emlékhez, és a tudatosság segít megszakítani a romboló mintát. Dolgozz azon, hogy el tudj szakadni a múltban megtörténtektől.
Higgy magadban - Hidd el, hogy bármire képes vagy, és a Sors a kezedre játssza majd a lehetőségeket, és amikor előtted a választás joga, élj a kínálkozó alkalommal. Az életedben jogod van ahhoz, hogy boldogan, kiegyensúlyozottan élhess.
Szeresd a változást - Az elengedés mindig változással jár. Szeresd az új élményeket és tapasztalásokat, légy nyitott, vidám, pozitív és játékos. Az élet ajándék, örülj minden nap, hogy a részese lehetsz.
Légy hálás - Légy hálás magadnak a kitartásodért, hogy képes vagy változni és változtatni. A hála az egyik legerősebb hatású emberi érzelem, amely bámulatos változásokat hozhat az életedben.

Önmagunk megismerése

Önmagunk megismerése

Önmagunk megismerése

https://mindenamikineziologia.blog.hu/2018/10/25/onmagunk_megismerese_732

A kineziológia – és vele együtt az összes alternatív terápia – nem csodaszer, hanem egy eszköz, mely hozzásegít bennünket az önismerethez. Az önismeret fontos tényezője a tudatos és tudatalatti viszonyulásaink, melyek játszmája határozza meg, hogy hol tartunk most az életünkben.

A bennünket ért hatások alig kb 10 százalékát tudjuk tudatosan felidézni, pedig naponta mintegy 10 millió bitnyi információ vesz bennünket körbe. A fennálló „alig” 90 százalék egy külön rekeszbe megy, a tudatalatti színterét gazdagítva. Ide tartoznak az emlékeink is – például a saját születésünkkor átélt élmények, vagy amikor el kezdtünk járni, vagy az első napunk az iskolában.

A negatív tapasztalatok, amelyek életünkben vannak, még jobban rámutatnak, hogy mi az amit letagadunk. Ezek a letagadott élmények keltik bennünk azt az érzést, hogy környezetünk csapdájába estünk. De ha egyszer megértettük ezt a folyamatot, akkor el tudjuk dönteni, hogyan mit és mikor kell irányítani az életünkben. A tapasztalat arra való, hogy tanítson és fejlesszen, az ismételt tapasztalatok, azt jelentik, hogy addig folytassuk, amíg szükséges.

A megfigyelés, amikor észrevesszük, hogy az életünkben jelenlévő következményeknek, hol és miben rejtőzik a gyökere. Sőt, a megfigyelés ott kezdődik, amikor felismerjük, hogy az életünkben fennálló kihívások – problémák – sokszor tulajdonképpen már csak valaminek a következménye. Ha azonosítani tudjuk a múlt traumatikus szituációit, amelyek a jelen idejű előrehaladást gátolják, azonosítja azokat a különleges energiákat, amelyek negatív érzelmi töltést helyeztek a múlt tapasztalataiba.

Önmagunk megismerése

Amikor eljön a megértés a negatív tapasztalatokra már nincs szükség és szabadon továbbléphetünk, ahogy megtörtént ez a felismerés, rögtön hajlandóak vagyunk figyelembe venni új lehetőségeket, alternatívákat. A negatív érzelmi töltés oldásával, hirtelen úgy találhatod, hogy szabadon hozhatod a döntést, ami a célod eléréséhez szükséges. De fontos azt is tudatosítani, hogy az élmények csak akkor negatívak, ha negatívnak fogjuk fel őket.

Az önismeret ugyanis nem más, mint az önmegértés. Arra a minden ember számára kiemelkedő jelentőségű alapkérdésre ad választ, hogy ki vagyok én, és milyen vagyok. Néha épp ezért hasznos, ha kilépünk abból a keretből, amiben élünk, és ahogy gondolkozunk a világ dolgairól. Sokszor egy krízis helyzet, egy ismétlődő kudarc, vagy betegség hívja fel a figyelmet arra, hogy valami nem stimmel. Nem könnyű magunkkal szembe nézni, de ha van egy mély elhatározás, hogy változtassak, esetleg hit abban, hogy máshogy is élhetek, az sokat segít abban, hogy ne egy újabb, de jobban átgondolt hazugságban éljem mindennapjaim.

Sokat tud segíteni, ha néha kívülállókét ránézünk cselekedeteinkre, arra, hogy a kép magamról mennyire egyezik a valósággal. Sokszor nagy a különbség az önmagunkról alkotott kép, és aközött, ahogy mások látnak minket.
Külső visszajelzésben sokat tud segíteni egy kineziológus, aki kívülállósága miatt, tud új szempontokat adni, elfogadásával értékítélet mentes tükröt mutatni. De bármilyen más, számunkra hiteles módszer képviselőit is megkereshetjük, a lényeg az, hogy nyissunk az új nézőpontokra.

Önmagunk megismerése nem jelenti automatikusan a boldogságot. Ez egy tudás arról, milyen téglákból épülök fel. A házat nekünk kell ezután megtervezni, felépíteni.

Bach virágok – Mások boldogulása miatti túlzott aggódás

Bach virágok – Mások boldogulása miatti túlzott aggódás

Bach virágok – Mások boldogulása miatti túlzott aggódás

https://mindenamikineziologia.blog.hu/2018/10/18/bach_viragok_masok_boldogulasa_miatti_tulzott_aggodas

A Bach virágeszenciák utolsó csoportjához érkeztünk, mely a mások boldogulása miatti túlzott aggódásra szolgálnak gyógyírül. Ebbe a csoportba tartozó virágok lelki és érzelmi szinten segítenek az egyensúly kialakításában és fenntartásában. Akut helyzetekben, lelki válságban vagy a már krónikussá vált érzelmi problémák esetében járulnak hozzá személyiségünk fejlesztéséhez.

Bár sokak szerint még a gyógyszerek, okozta hirtelen tünetkezelés előnyt élvez, magam azon a véleményen vagyok, hogy feltárni egy betegség kiváltó okait lehet, hogy hosszadalmasabb, de a végleges gyógyulás csak így garantálható. Saját tapasztalataim is e több száz éves múltra visszatekintő gyógyító eszenciák elismerésével zárom, több kliens háláját fogalmazhatom meg, kik, különböző nyugtatók, és más kémiai anyagokat, tudtak fokozatosan kiiktatni életükből és most egészségük erőteljesebb és közérzetük, hangulatuk is derűs.

A mások boldogulása miatti túlzott aggódás enyhítésére a következő virágok esszenciái ideális kiegészítői lehetnek.

Katángkóró – Az anyaság virága

A feltétlen szeretetet nem tudják adni. Fontoskodó, nyüzsgő személyek. Saját maguk fontosságát hangsúlyozzák. Azoknak az embereknek, akik lehetnek a legigazabb szeretők, de negatív állapotukban birtoklóvá válnak; egoizmusuk, önszeretetük túl aggódóvá teszi őket másokkal való kapcsolatuk tekintetében. Kritikussá válhatnak, fontoskodóak, főnőkösködnek, korrigálnak, szellemi és emocionális mérgekkel mérgeznek, figyelmet akarnak, könnyekben törnek ki, meghiúsítanak eseményeket, nem szeretnek egyedül lenni, és szükségük van arra, hogy a szeretett személy a közelükben legyen annak érdekében, hogy kontrollálhassák és irányíthassák a tevékenységét. Anyáskodó magatartásról ismerhető fel, gyakori azon gyermekek között, akik figyelmet követelnek maguknak.
A Katángkóró a valódi szeretet szere. Segít megtisztítani az emberi kapcsolatokat a kóros egoizmustól. Érzelmi függőségtől, a zsarolástól és az önsajnálattól. Egyben kialakítja az érzelmekkel teli, mégis szabadon engedő szeretet képességét. Fontos szer párkapcsolatokban, és gyakran szükséges neurotikus gyermek-szülő kötődések esetén is.

„A KÖVETELŐZŐ SZERETETTŐL… AZ ÖNZETLEN SZERETETIG”

Segít egyensúlyba hozni a belső lelki békét. Megtanít annyit adni amennyit szerettei is képesek örömmel elfogadni, a valódi szükségletekhez igazítani azt. Fejleszti az empátiás készséget ezáltal hozzájárul az adok-kapok harmóniájának megteremtéséhez. Így több szeretetben és megbecsülésben lesz része és családja is boldogabbá váli.
A kék katángkóró Bach-virágesszencia segíthet abban, hogy felépítsünk egy másik, talán önzetlenebb szülő-gyerek kapcsolatot. Ehhez hozzátartozik a gyerekek elengedése is. A kék katángkóró erőt fog adni, amivel megtanuljuk elfogadni, hogy a gyerekeknek a saját útjukat kell járniuk, még ha az nem is felel meg a mi kívánságainknak és elképzeléseinknek. Bízzunk a gyerekeinkben, ez a legnagyobb talizmán, amit útravalónak adhatunk. A partnerünkhöz fűződő viszonyunkban is segíthet a kék katángkóró virágesszencia, hogy könnyebb legyen őt elengedni, és hogy a gondoskodásunkat óvatosabban adagoljuk.

Megerősítések
„SZÍVESEN ADOK”
„MERÍTEK A FORRÁSBÓL”
„SZERETNEK”

Bükk – A tolerancia virága

Azoknak, akik kritikusak, elégedetlenek, türelmetlenek, ingerlékenyek, mindig találnak hibát, a dolgoknak csak a negatív oldalát látják. Apró dolgok miatt bosszankodnak, mint mások furcsaságai, modorossága, egyéni szokásai, pontosságot, rendet és fegyelmet követelnek. Arrogáns emberek, akik másokkal elégedetlenek, kicsinyesen zsörtölődők, az igazság a szájukból ítéletnek hangzik; savanyúak, cinikusak, ellenszenvesek, szigorúak, feszültek.
A tolerancia és intolerancia közötti természetes viszony szere. Meg kell értenünk, hogy mindazok a „jó” tulajdonságok, amiket kifelé, álarcként veszünk fel, leginkább arra szolgálnak, hogy semlegesítsék „rossz” ellentétpárjukat, amit önmagunkban sejtünk. Ezért bár a Bükkfa a feltűnően toleráns, nagyvonalú, megértő és pozitívan gondolkodó embereknek való, a valóságban az emögött mélyen rejlő tudattalan, megcsontosodott intoleranciát célozza meg.
A Bükkfát alkati szerként kellene szedni egyfelől azoknak, akik természetüknél fogva kis toleranciával bírnak, ezért mindennel kapcsolatban azonnal elfogadó vagy elutasító álláspontot vesznek fel. Másfelől azoknak, akik soha nem kockáztatják meg, hogy kritizáljanak vagy elutasítsanak.

„A MEGÉRTÉS NÉLKÜLI KRITIZÁLÁSTÓL A MEGÉRTÉSIG”

A bükkfa Bach-virágesszencia élesítheti a látásunkat a saját hibáinkra és gyengeségeinkre. Ugyanakkor segít a tolerancia és a nagyvonalúság kifejlesztésében, a másik emberrel való bánásmódban és a nehéz helyzetek kezelésében. Gyakoroljuk egy kicsit az úgynevezett jó megfigyelést úgy, hogy a szomszédunkban egyszer nem a hibát keressük, hanem a jó tulajdonságokat kutatjuk. Csodálkozni fogunk, mennyi pozitív dolgot fedezhetünk fel benne.

Megerősítések
„ELFOGADOM”
„ENGEDEK”
„LÁTOM A FEJLŐDÉS ESÉLYÉT”

Vasfű – A lelkesedés virága

Erőteljes, lelkes, hatalmaskodó, ideges, vitatkozó, irányító, fanatikus emberek, ritkán változtatnak szilárd meggyőződésükön és ragaszkodnak ahhoz, hogy a többiek változtassanak sajátjukon. Erős akaratúak és bátrak, mivel mindig biztosak abban, amit tanítani akarnak. Sokszor kimerítik magukat túlzott erőfeszítések által.
A Vasfű a stresszt okozó túlbuzgóság és a misszionáriusi erőszakosság elleni szer. Segít mások beállítottságát elfogadni és hagyni mindenkit a maga módján boldogan élni. Kitágítja a szellemi horizontot, és azt a felismerést közvetíti, hogy az ember nem minden igazság kútfője. Megakadályozza, hogy a vállalkozókedv és a tetterő önállósítsa magát, és stresszt okozzon. Ezért ideges feszültségek, álmatlanság, magas vérnyomás vagy görcsök kezelésére alkalmas.

„A VILÁGMEGVÁLTÓTÓL…A FÁKLYAHORDOZÓIG”

A vasfű Bach-virágeszencia segíthet, hogy figyelmesebben bánjunk magunkkal és másokkal. Könnyebben felismerjük, mikor helyezzük nyomás alá a környezetünket a lelkesedésünkkel, és hogy mennyire megterheljük vele önmagunkat és másokat. E virágeszencia támogatást nyújt új viselkedésmódok kipróbálásában, melyek a nyugalom és a pihenés iránti igényeinknek jobban megfelelnek. Például nyugodtan hagyjuk ott egyszer – egyszer a munkát, vagy mondjunk le egy megbeszélést, ha észrevesszük, hogy fáradtnak és kimerültnek érezzük magunkat.
Segíti a elengedést és az elfogadást. Hozzájárul a rugalmas gondolkodásmódhoz és mások tiszteletbe tartásához.  Megtanít a mértékletességre és a határok betartásra sarkal.

Megerősítések
„ELENGEDEM”
„TERET ADOK”
„TUDOM, HOL A HATÁR”

Bach-virágok - Mások boldogulása miatti túlzott aggódás

Szőlő – A tekintély virága

Fogékony emberek, akik bíznak magukban, és tendenciát mutatnak arra, hogy autoritásukat hatalom gyűjtésére és mások meghatározására (dominálására) használják fel. Lehetnek arrogáns, ambiciózus, főnökösködő, sokat követelő, merev, szigorú emberek, hiányzik belőlük a szimpátia érzése, erőszakosak, kegyetlenek, engedelmességet követelnek. Vezetők, akik nagyon értékesek vészhelyzetekben, könyörtelenné, zsarnokká, diktátorokká válhatnak saját határaik elérésekor. Általában hajlamosak erős felsőtest kifejlesztésére, nagy termetűek, gyakran szenvednek szélsőséges feszültségektől, izommerevség, magas vérnyomás jelentkezhet.
A szelídgesztenye a teljes kétségbeesés elleni szer. Egyfajta lelki „lágyítószer”, ami lehetővé teszi a valósággal szembeni, minden tekintetben blokkoló ellenállás és fenntartások feladását. Elfogadható lehetőséget nyújt a túlélésre, kiutat mutat látszólag elveszett helyzetekből is. Optimistábbá, realistábbá és humánusabbá tesz, segít az embernek elfogadni a gyengeségeit, s bizalommal telve a sors kezébe helyezni magát. Testi merevgörcs esetén is hasznos lehet.

„VEZETNI... ÉS VEZETNI HAGYNI"

A bortermő szőlő virágeszencia segíthet, hogy a velünk született vezetői képességünkkel úgy bánjunk, hogy ne mások elnyomására használjuk, hanem egy közösség javára. Ha másoknak utasításokat adunk, gondoljunk arra, hogy egy ember van előttünk, akinek szintén van lelke – és joga a méltóságra. Ekkor bizonyára találunk egy másik hangnemet, és észrevesszük, hogy a képességeinkkel kiválóan tudunk másokat motiválni és utasítani anélkül, hogy nyomást kellene gyakorolnunk.

Megerősítések
„FELTEKINTEK”
„BELEEGYEZEM”
„HAGYOM, HOGY MEGTÖRTÉNJEN”

Forrásvíz – A rugalmasság gyógyírje

Azoknak, akik nagyon szigorúak életmódjukban. Nagyon sok élményt és örömöt megvonnak maguktól, mert az zavarhatja őket a munkájukban. Kemény tanítói önmaguknak. Egészségesek, erősek és aktívak akarnak lenni, és megtesznek mindent, amiről úgy hiszik, hogy segít ebben nekik. Remélik, hogy példát mutatnak másoknak, akik követve elképzeléseiket jobbá válnak ettől.
Az eszencia a rugalmatlan embereknek való, olyanoknak, akik nagyon magas mércét állítanak önmaguknak és túl szigorúak önmagukkal szemben. Szinte aszkétaként élik az életüket saját szabályaik miatt. Jellemző, hogy mereven betartják a diétára vagy az edzésre vonatkozó utasításokat, a lelkigyakorlatokat vagy a munkarendet. Gondolkodásukat, világnézetüket szilárd meggyőződések uralják. A vallásban, az étrendben, erkölcsi vagy politikai kérdésekben nem ismernek tréfát. Példát szeretnének állítani mások elé, a tökéletességre törekszenek. Aktívan nem avatkoznak mások életébe, nem akarnak meggyőzni másokat saját álláspontjukról.
Az ilyen emberek túlzottan lelkiismeretesek, ezért sokat túlóráznak, mégsem elégedettek teljesítményükkel. Szívesen hoznak áldozatot, bármiről lemondanak, s csalódottnak érzik magukat, ha nem sikerült megfelelni saját elvárásaiknak.

"A DOGMATIKUS FIGYELEMTŐL... A KÖRÜLTEKINTÉSIG"

A forrásvíz eszencia hatására megerősödik az életörömöd, rugalmassá, elfogadóvá válsz, megengeded magadnak az élet kis „vétségeit”, megbocsájtasz önmagadnak akármit is követtél el. A személyes tökéletességvágyadban való elmerülés helyett a másik ember felé forduló jóindulat menthet meg az elszárító, sorvasztó téveszmédtől.

Megerősítések
“MEGENGEDEM MAGAMNAK”
“MOZGÉKONY VAGYOK”
“SPONTÁN VAGYOK”

Rejtett boldogtalanságunk tükrében

Rejtett boldogtalanságunk tükrében

Rejtett boldogtalanságunk tükrében

https://mindenamikineziologia.blog.hu/2018/10/11/rejtett_boldogtalansagunk_tukreben

A család egy élő nyitott rendszer, mely működése során állandó egyensúlyra törekszik. Az egyensúly minősége lehet egészséges és megbomlott. A megbomlott patológiás egyensúlynál a család diszfunkcionálisan működik. Ilyen lehet valamely családtag pszichés vagy akár szomatikus megbetegedése, ill. valamilyen működési zavar a családban. Rendszerszemléleti megközelítésben a legkülönbözőbb lelki zavarok, pl. szorongás, depresszió, drog- fogyasztás, a gyermek magatartászavara, vagy valamely családtag lelki hátterű testi megbetegedése a rendszer megbomlott egyensúlyi állapotának jelzője, mely ugyanakkor a már kórossá vált egyensúlyi állapotban segíti a rendszert a fennmaradásban.

Bármilyen élethelyzetbe is csöppenünk felnőttként, a gyerekkorunkban elsajátított, zsigerileg belénk égett, készen kapott működésmódok jutnak először eszünkbe, ezek a leghozzáférhetőbbek az elménkben, ezek tűnnek természetesnek. Ez persze nem jelenti azt, hogy feltétlenül ezeket is fogjuk használni. Szülőként felelősségünk és feladatunk, hogy rostáljuk a saját elvárásainkat, és azokat közvetítsük a gyermekek irányába, amik tényleg fontosak, amik szerintünk építőek, amik például nekünk segítettek az életutunkon. Ezeket viszont valóban érdemes közvetíteni, hiszen a gyereket gazdagítja, ha nem csak feltétel nélküli szeretetet, hanem elvárásokat is kap.

Nem kell azonban feladni és hátratett kézzel nézni, ahogy a készen kapott mintáink uralják a sorsunkat. Van mit tennünk az életünkért, de érdemes rákészülni: kemény meló lesz.  Ez a munka azonban gyakran nagyon is megéri. Ha képesek vagyunk változtatni a belénk égett mintáinkon, azzal megszabadulhatunk függőségeinktől, az örökös párkapcsolati perpatvartól, megszakíthatjuk a generációk óta tartó bántalmazást, családi boldogtalanságot, vagy éppen segíthetünk magunkon az elhízásból való kilábalásból. A szülők által hordozott trauma tehát ösztönösen, a szülők által tudattalanul továbbadott mintákon, érzelmi reakciókon és diszfunkcionális sémákon keresztül épül be a gyermekek lelki világába, akiknél ezek ugyanolyan mértékű komplikációkat okozhatnak életük bármely szakaszában, mint ahogy szüleik esetében is okoztak.

Rejtett boldogtalanságunk tükrében

De bárhogy is, ha figyelünk és tudatosítjuk a családi mintáinkat, ha ráeszmélünk a transzgenerációs hatások szerepére az életünkben azzal közelebb jutunk annak a megértéséhez is, hogy kik is vagyunk valójában, hogy ki dönt a döntéseinkről.

A Transzgenerációs Epigenetikus Kineziológia is segítségünkre lehet ilyen elakadások megértésénél, ami egy olyan speciális tanácsadó rendszer, mely több idősíkban és dimenzióban vizsgálja a probléma kialakulási és megoldási mintáit, s ezzel a legteljesebb tanácsadási lehetőséget biztosítja számodra.

Speciális technikákkal feltérképezhető, hogy milyen dimenziókban, melyik generációnkban blokkolódtak vagy léptek működésbe azok a minták, amelyek a jövőbeli célunk megvalósítását akadályozzák. A pszichoanalitikus elméletek egyik kiindulópontja annak a jelenségnek a megfigyelése, hogy az egyén az elszenvedett traumatikus élményeket képtelen lereagálni, feldolgozni, így ez a tapasztalat mint idegen test marad a pszichikumban, ami a későbbiekben tudattalanul fejti ki működését a lelki apparátusban.

Megváltozott emberi kapcsolatok, kiegyensúlyozott, harmonikus életvitel, a testsúly rendeződése a legbiztosabb jelei a változásnak. A generációs háttér feltérképezésének eredményeképpen a kezelések pozitív hatása a családban is érvényesül.

süti beállítások módosítása